I. Károly király kivégzése Londonban

I. Károly király kivégzése Londonban

Amikor 1646 májusában, az Angol Polgári Forradalom időszakában I. Károly támogatói alulmaradtak az angol parlament erőivel szemben, az uralkodó sorsa megpecsételődött.

Ugyan a király megadta magát a skótoknak, remélve hogy azok majd megkegyelmeznek neki, de nem így történt, ellenfelei tüstént átadták őt legnagyobb ellenségeinek, a parlament támogatóinak, akik házi őrizetbe helyezték őt és hamarosan a londoni Hampton Court Palace-be száműzték.

I. Károly király / After Anthony van Dyck, Public domain, via Wikimedia Commons

Az uralkodó itt találkozhatott a családjával, gyermekeivel és hivatalos követek is érkeztek hozzá mind a hadsereg, mind a parlament részéről, remélve, hogy valamiféle egyezségre tudnak majd jutni a hatalommegosztás tekintetében.

Néhány hónappal később azonban, 1647 novemberében I. Károly szökést tervezett és segítőivel, akik között volt Southampton grófja is, Isle of Wright szigetére tervezett áthajózni, ahol a sziget kormányzója már várta, hogy a további bujkálásban segítse. Ez a felajánlott segítség azonban csapdának bizonyult és a gróf azon nyomban átadta az uralkodót a parlamentet támogató erőknek, akik ezúttal a Carisbrooke kastélyba zárták a szigeten.

Itt is volt lehetősége további egyeztetéseket folytatni a parlamentáris erőkkel, a katonasággal sőt még a skótokkal is, azonban 1648-ban elfogyott fogvartartói türelme és nyilvánvalóvá vált, hogy a királynak meg kell halnia.

Perének megkezdésekor az uralkodót már a Windsor kastélyban tartották fogva, a vádbeszédet pedig a londoni Parlament épületében, azon belül is a Westminster Hall-ban tartották meg. 1649. január 27-én az uralkodót bűnösnek találták árulás vádjában a nép és az őt képviselő parlamenttel szemben, az ítélet pedig halál volt. A kivégzés idejét három nappal későbbre tették, 1649. január 30-ra.

A kivégzés helyszínéül az akkor még létező Whitehall Palace egyik épületét jelölték ki (ez egy hatalmas királyi központ volt több épülettel a mai Parlament tér és Trafalgar tér között), a hóhér bárdját pedig azonnal kikérték a Tower of London-ból.

Banqueting House, London  / Paul the Archivist, CC BY-SA 4.0 <https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0>, via Wikimedia Commons

A kivégzés reggelére a királyt átvitték a londoni St. James's Palace-be, ami csak pár perc sétára volt a Banqueting House-tól, ahová a kivégzést tervezték. Miután I. Károly gyermekei - lánya Elizabeth és fia Henry - könnyes búcsút vettek az apjuktól, megjelentek az alabárdosok, hogy az uralkodót átkísérjék kivégzése helyszínére. Útközben a Whitehall Palace-ben még alkalmat kapott rá, hogy a délelőttöt imádkozással tölthesse.

A király ezután mindössze egy második inget kért, mert attól tartott hogy a januári hidegben reszketve ellenségei még azt hihetnék, hogy félelmében reszket. Az épületbe érve Károly áthaladt a grandiózus termen, ahol a falfestmények a saját családja, a Stuart dinasztia nagyságát hirdették, majd az egyik hatalmas ablakon keresztül kilépett az épületet körbevevő állványzatra.

Banqueting House, London  / Paul the Archivist, CC BY-SA 4.0 <https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0>, via Wikimedia Commons

Az utolsó szó jogán azokhoz szólt akik őt az állványzaton körbevették, megerősítette hogy az ellene felhozott vádakban ártatlannak érzi magát, majd levette köpenyét, kitüntetéseit és lehajtotta fejét a bitófára.

A hóhér aki álruhát viselt, hogy senki fel ne ismerje, egyetlen csapással végzett az uralkodóval. A kivégzés után a hóhérsegéd felmutatta a néhai I. Károly levágott fejét. A testrészt ezután visszavarrták a törzsre, majd a néhai uralkodó testét bebalzsamozták, és az esetleges zavargások elkerülése végett a londoni Westminster Apátság helyett a Windsor kastályba vitték, ahol a Szent György kápolnában VIII. Henrik mellett helyezték végső nyugalomra.

A mai nap a grandiózus Whitehall Palotából - mely egy komoly tűzesetben pusztult el 1698-ban, mára már csak a Banqueting House maradt meg mementónak, melynek bejárata felett egy fekete mellszobor őrzi Anglia egykori királyának emlékét.

A sors fintora, hogy 11 évvel a kivégzés után ugyanaz a parlament ültetett ismét egy Stuartot a trónra - ezúttal a fiát, II. Károly néven - amely I. Károlyt kivégeztette.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az  "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Read more